Ifjúságsegítők felkészítése a COVID okozta kihívások kezelésére
A Covid-19 járványhelyzet okozta elszigetelődés, az online oktatás mindenki számára nagy kihívást jelentett. A kiszámíthatatlan jövő, a bizonytalanság sok fiatal számára okozott szorongást, olyan stressz helyzetet, amit nem tudtak kezelni. Pedagógusok visszajelzése szerint az iskola újrakezdése után a fiatalok közötti konfliktusok száma megszaporodtak az osztályközösségekben, melyet részben a korábbi időszak okozta stresszhelyzetben felgyűlt szorongás és frusztráció okoz, részben a jövő bizonytalansági faktorai - mely a párkapcsolat, iskolaválasztás tehát az életkorukból fakadó frusztráció melletti még e a járvány további alakulásával is fokozódott. Mint minden pandémia a Covid-19 pandémia megjósolhatatlanságának, a bizonytalanságnak, a helyzet által megkövetelt, kényszerű korlátozásoknak a főbb mentális következményei: krónikus stressz, szorongás, félelem a fertőzéstől, depresszió, alvászavar. Megnő a kockázata annak, hogy tudatmódosító szerekhez, alkoholhoz nyúljon valaki, így a mentális jól- létnek, a prevenciónak kiemelt szerepe van a fiatalok körében is. A pandémiás helyzet rámutatott arra, hogy a változó világunk egyre kiszámíthatatlanabb külső tényezők miatt az egyének, a fiatalok megküzdési képességét kell erősíteni, a prevenciót.
A program keretében olyan programsorozatot valósítunk meg, melynek keretében a jellemzően hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó ifjúságsegítő szakembereket készítjük fel. Célunk, hogy az ifjúságsegítők képessé váljanak segíteni a fiatalokat az önismereti munkájukban, abban, hogy a megküzdési képességük erősödjön, egy nem várt helyzetben ne veszítsék el magabiztosságukat, képessé váljanak krízis helyzetekkel megküzdeni vagy ismerjék fel azt, hogy mikor kell segítséget kérni. A projekt során olyan önismereti módszereket ismerhetnek meg a résztvevők, amelyeket akár klubfoglalkozásokon akár intenzív, tábor keretében alkalmazhatnak, beépíthetnek eszköztárukba.
A tréning során élménypedagógiai módszereket tanulhatnak a résztvevők, a trénerektől és egymástól. A tudatos énkép, a megfelelő önismeret a megküzdési képességben kiemelt szerepet jelent, így a projekt során elsajátítható módszertanok által a résztvevők képessé válnak saját szervezetükben, közösségükben alkalmazni, beépíteni a tanultakat. Az önismereti módszerek elsajátítása során a résztvevők önismerete is fejlődik, hiszen saját élményű tapasztalás alapján sajátítják el az ilyen irányú csoportvezetői készségeket.