Nyugat-európai szintre növelné az állampolgári részvételt Veszprém
Kétnapos nemzetközi konferenciát rendeztek az önkéntesség témakörében Magyarországon. A résztvevők szombaton Veszprémbe látogattak, hogy megismerkedjenek az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program önkéntességet ösztönző elemeivel.
A résztvevőket dr. Navracsics Tibor, az EKF-program megvalósulásáért felelős kormánybiztos köszöntötte. Elmondta: Veszprém a Közép-Európai régió egyik kiemelkedő kulturális központja, amely méltán nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ra.
E megtiszteltetésnek megfelelve igyekszünk a fenntarthatóságot és az önkéntességet középpontba helyezni a programok tervezésekor. Ezen a téren még van hova fejlődni: az Európai Unió nyugati és keleti tagállamai között nagy különbség mutatkozik az állampolgárok részvételi hajlandóságát tekintve, a veszprémiek célja pedig az, hogy növeljük az önkéntesség, az aktív állampolgári részvétel arányát, és behozzuk a lemaradásunkat Nyugat-Európához képest.
Veszprém regionális szemléletben gondolkozik, a települések közötti együttműködést szeretné erősíteni, új lehetőségeket teremtve az önkéntesség által. 2023-ban pedig új szintre emelnénk az együttműködéseket: Európa más városaival és régióival együtt tervezünk önkéntes projekteket - vázolta a terveket Navracsics.
A konferencia veszprémi programját Porga Gyula polgármester nyitotta meg. Elmondta: Veszprémben meg tudtuk nyerni a civil világot, a vállalkozókat az ügynek nemcsak a városban, de a több mint száz résztvevő településen is. A nagy évre készülve erős bizalmi hálót alakítottunk ki a partnereinkkel, de az is fontos, hogy a program végére is életben tartsuk ezt.
A konferencián az Európa Kulturális Fővárosa programot Jelinkó Mónika közösségi bevonásért felelős vezető ismertette.
Az Önkéntesség Magyarországi Évéről Rózsás Ildikó régiós koordinátor beszélt, majd bemutatkoztak az EKF-hez kapcsolódó önkéntes szervezetek: a Pannon közTÉR, a CoolLaunch, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület és a Ragyogók.
Forrás: https://veszprem.hu/hirek/ekf-2023/8154-nyugat-europai-szintre-noevelne-az-allampolgari-reszvetelt-veszprem?fbclid=IwAR1Gt_Tfqyu9On17ibcdrWSX8NqW4M2pzEzkwDPexQ_3cKN73lJNkQPH_fs