Részt vettünk a székesfehérvári Civil Napon
Megtelt a Zichy liget szombaton, a 14. alkalommal megrendezett Székesfehérvári Civil Napon. A belvárosi parkban minden eddiginél több, összesen 79, az élet legkülönfélébb területein tevékenykedő egyesület és alapítvány mutatta be tevékenységét, emellett színes színpadi produkciósorozattal is szórakoztatták az érdeklődőket.
A 2021-es Civil Nap rekordot döntött a Zichy ligetben, ahol minden eddiginél több, összesen 79 szervezet települt ki, belakva az egész parkot. Jöttek egészségvédelemmel és prevencióval, szociális ügyekkel, jótékonysággal, családügyekkel, érzékenyítéssel, önkéntességgel és hazafiasságra neveléssel foglalkozó szervezetek, hagyományőrzők, állat- és természetbarátok, állatvédők, természetjárók, valamint verseny- és szabadidősportos egyesületek. A közösség és a látogatók nagy örömére az Alba Volán SC standján találkozhattak a résztvevők Székesfehérvár büszkeségeivel, Kovács Saroltával, a tokiói olimpián bronzérmet szerzett öttusázóval és Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázóval is.
A megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester örömét fejezte ki, hogy ismét találkozhattak azok a jól működő szervezetek, melyek alapjai a város működésének.
A nézelődők között rengeteg kisgyermekes család volt, akik örömmel kapcsolódtak be a Pitypang zenekar hagyományos nyitókoncertjébe, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. Örömét fejezte ki, hogy ismét találkoztak az élet különféle területein jól és hatékonyan tevékenykedő szervezetek, melyek alapjait jelentik a város működésének. Mindenkinek, így a civil szervezeteknek is nehéz volt az elmúlt másfél év, a mai nap azonban egy újabb lehetőség arra, hogy ismét tele legyen a város. Civilek nélkül ez a múltban sem ment, és most sem megy - fogalmazott a városvezető. A megnyitó után hagyományosan elkészült a szervezetek közös fotója, a civil tabló is.
A szervezetek bemutatkozása mellett zenés-táncos színpadi produkciókkal is szórakoztatták az érdeklődőket a Zichy ligetben. Megnyitotta kapuit a park melletti Helyőrségi Klub (Tiszti Klub) és a Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény is, ahol lövészettel, íjászattal és katonai toborzással várták a betérőket.
Forrás: https://www.szekesfehervar.hu/megtelt-a-zichy-liget-a-14-szekesfehervari-civil-napon?fbclid=IwAR0EWy2EcDSbIeTyukOncjZO8vLEKBYA4oG8pfxgrNMrv-tuwtJv_pIkP7U